“…
Délidőre szól a harang
A táskai öregtemplom tornyába’
Delelőre szól a kolomp
A ballagó öreg bika nyakába’…”
…dudorássza a vándor, ahogy az útról Észak felé letérve a Korokna patak töltésére fordul. S valóban! Mint bőkezű tündér által szerteszórt ezüsttallérok hevernek jóllakottan a szürkemarhák a Fehérvíz mentén. Itt is, ott is gólyák lépdelnek, bókolgatva gyűjtik az eleséget. A távoli fűzláp bokrain – megannyi fehér gyertyaszál – állnak őrt a nagykócsagok.
A kormorántelep borzas fészkeiben mohón, egymást taposva követelik jussukat szaporán jövő-menő szüleiktől a fiókák. Az úton sárga billegető kapdossa szaladozva a rovarnépséget. A közeli nádfolt szélén kékbegy ringatózik, türkiz színű mellénye villog a fényben. A Badacsony közeli, sötét kontúrját pajkos, meleg fuvallatok lebegtetik a déli melegben…
Ezt a képet láthatta a Nagyberek vándora az elmúlt század elején, ám a lecsapolások sok kárt tettek. A nyolcvanas évek derekától kezdve folyamatosan tűnt el a legelő állat is a Berekből. A rétet felverte az aranyvessző, s a gólyák is mind kevesebben járják.
2006-ban 35 hektárnyi területet vásároltunk itt a Széchenyi családtól, hogy mentsük a menthetőt, s a fehér gólya latin neve után Ciconia rétnek neveztük el. Somogyfajszi gulyánkból visszahozzuk ide a szürke marhát. Kaszálunk, legeltetünk, s ha a rét visszanyeri egykori arcát, a „kolompszó“ visszahozza majd a gólyákat is.
E programunkhoz bőkezű támogatást nyújtott a lichtensteini Ciconia Alapítvány…