MAGYARORSZÁG napilap, Budapest, 1925. augusztus 23. vasárnap
Néhány szó a Zichy Teddy bokszpárbaj szenvedő hőséről, Mészáros Giza ellenfeléről. – Kund Béla ügyei, lövöldözései, hóbortos élete és egyebek
(A Magyarország tudósítójától)
Így szólt a hír: Egyik fővárosi mulatóban zavartalanul mulat egy társaság. Egy úr és két hölgy. A szomszéd asztalánál egy másik úr. Illetlenül viselkedik. A hölgyek kísérője kirántja a parkettre, orron vágja, hogy csak úgy koppan, aztán még egyszer orron vágja. Zichy Teddy gróf szabályos boxpárbajt vívott az agresszív úrral. Az illető urat Kund Bélának hívják. egy kicsit későbben: Mészáros Giza az Állatkertben vagy hol van. Egy úr minősíthetetlen kifejezésekkel illeti. Utána, ugyanaznap este egy mulató. Mészáros Gizával és a minősíthetetlen úrral, azonkívül pedig néhány pofonnal, amelyben fontos és sikeres szerepe van egy színházi rendezőnek. A rendező: Vágó Géza, az illető – Kund Béla. Az újságok azt mondják, hogy egy kicsit bolond. Szanatóriumba vele. Odaviszik Kund Bélát, és most kérdezzük meg, hogy hát tulajdonképpen ki is ez a Kund Béla?
Úgy van! Ki ez a fiatalember? Hős, lovag, vagy csak egyszerűen krakéler? Csakugyan a hölgyek réme, Casanova a mellényzsebben, Don Juan a lokálban, vagy vad féltékenyszívű Jágó szmókingban, pezsgőspohár mellett, >macskák< között? Egy útról lesz itt szó. Út, amely ott lenn a Dunantúlon egy kis faluban kezdődött és viharos, bolondos, mulatós dáridó-élet közepette eljutott a boxpárbajig és a szanatóriumig. Ideiglenesen.
Egy falu. Úgy hívják, hogy Somogyfajsz. Az Isten háta mögött van. Messze a nagy városoktól. Egyszerű dolgos emberek, akik nagy tisztelettel néznek egy ősi kúriára, amely ott büszkélkedik a falu végén. Park. Ódon, öreg kastély. A Kund család fészke. A kastély büszke, kecses. Büszke lehet, hiszen 7000 hold szántóföld, erdő urai lakják. 7000 holdas hitbizonyítvány! Nagy szó ott a Dúnántúl.
Ma 1925-ben egy asszony lakik a kastélyban. Özvegyasszony. Kund Béla édesanyja. Azonkívül ott van mellette egy fiatalember. Jóval túl a harmincon. Kiskorú Kund Gusztáv a Béla ifiúr bátyja. Ma 1925-ben még áll a hitbizonyítvány és a falu népe száján legendák kelnek a Kund-család egykori fejéről.
Úr volt az öreg Kund. Dacos, keménykötésű magyar. Nemes ember. Százszázalékos nemes úr. Szíve lobogott gőgjében, amikor négyesfogaton robogott végig a poros országúton, amikor suhant az ostor, hogy nyomában piros vér fakadjon a lovak hátából. Kemény, acélos keze úgy fogta a gyeplőt, hogy megtorpant az eszeveszetten száguldó telivér. Így tartotta acélenergiával a hatalmas, hitbizonyítvány ügyeit, apró-cseprő bajait. Egy úr. Ma otthon, az ősi kúriában éli koronázatlan fejedeleméletét. Holnap – Afrikában van. Oroszlánokra vadászik. Szenvedéllyel. Rajongással. A fegyver mindene. A les izgalmából táplálkozik. Nagy somogyi erdők, mezők. Afrika! Az öreg Kund itt él, itt parancsol, itt szilajkodik, amikor egy este riadt, remegő hír suhan szét a faluban: – A nagyságos úr meghalt. A nagyságos urat agyonlőtték…
A nagyságos úr künn csatangolt az erdőben. Vadra lesett. Vadorzókra bukkant. Kettőre. Pillanat alatt céloz a puska. A vadorzó ügyesebb. A nagyságos úr üveges szemekkel bukik a fövenyre…
Gusztáv és Béla. A hitbizomány örökösei. Kiskorúak. Nem értik meg a gyászoló özvegy sírását, nem értik meg, hogy gondokság alá kerül a birtok. Élnek. És amint múlik az idő, egyre színesebben bontakozik ki a kép. Az út. Kund Béla útja.
Gusztáv. A majoresco. Alacsony, magas homlokú férfi. Túl a harmincon. Egy kicsit biceg. Nagy szemei úgy pislognak, mint a gyermektekintet. Kiskorú. Még most is. Nem tudja mennyi a 7000 hold. Nem tudja mi a pénz, az élet, a szerelem. Nevelő van mellette, aki vigyázz rá, óvja, mint a kis diákot. A kisdiák mégis boldog. Boldog, ha hivatalok és intézmények elhasznált nyomtatványait kézhez kaparinthatja. Az üres kockákat, helyeket kitölti. Egy irodája van a kastélyban. Kérvényeket intéz. Referál. Egymaga. Önmagának.
Egyetlen öröme, ha vasárnap kisétálhat a faluba. Leül a kiskapuk elé. Szinte tapsol a táncoló, nótázó lányok örömének – és felírja kis noteszébe ákom-bákom nagy betűkkel: – Julisnak egy mézecskalácsszív…búcsúkor…
A majoresco boldog. Egy nap különösen boldog. A születésnapján. Ezen a napon minden kívánsága teljesül… Ezen a napon nevet, örül, nem törődik senkivel, semmivel. Béla öccsével sem.
Egy kisebb birtok. Puszta. Nem a hitbizományé. Az özvegy tulajdona. Itt van Kund Béla. Innen indul útjaira. Ide tér vissza, ha nagyon belefárad a pezsgőbe, a mulatásba, a mámorba. Itt várják szeretettel, ha nem akar beszélni arról, hol volt, merre járt, mit csinált, itt nem szólna egy szót sem, ha a hitelezők serege rohanja meg a kis pusztát. Pénzért. Béla mulatságaiért…
Bécs! Nagy város. Kund Béla itt van. Él. Mulat. Orgia. Pezsgő. Csak pezsgő. Csak mámor. Szerelem. Most tönkreverődik egy ablak, mert belevágják a poharat, most nagy csörömpöléssel zuhan a földre az üveg, mert egy fiatalember az asztalra csap kemény ököllel. Reggel kijózanodás. És sürgöny haza a kis faluba.: – Pénzt kérek… Postafordultával megy a pénz és este újra kezdődik. Újra és mindig, hogy a végén így szóljon a kérő, rimánkodó könyörgés: – Csak annyit, hogy hazautazhassam…
Nagy körvadászat a szomszéd földesúr birtokán. Széles határban dörren a puska. Egész nap. Hajnaltól estig. Hiába lapul a nyúl. Hiába rohan gyámoltalanul reszketve. Egy puska… két puska…Kund Béla csöve halálos. Gyilkos. Hideg. Úgy céloz mint a gép. Olyan pontos mint a gép. A legjobb lövő. Most ott messze szalad egy nyúl. Kund Bélától jobbra érne közel a körhöz. Ott már kapóra várja a másik puskás. Az ő zsákmánya lesz. Nem. Kund Béla előreugrik. Be a körbe. Leguggol. bumm. A nyúl hat bukfencet vet. Talált! A másik puskás dühös: – Kikérem magamnak! Szemtelenség. – Sérteget? Rendben van…
Affér. Lovagias ügy. Kund Béla dühösen hagyja ott a társaságot.Most sokáig nem látják a kis faluban. Nem tudják, merre jár. Hol van? Mit csinál. Csak várják. Egyszer hazajön…
És nyugodt, csendes a puszta. Dolgozik a béres. Nótáznak a lányok. Egyszerre megfagy a mosoly. Elhal a nóta. Lövés dörren bele a csendbe. Még egy. Utána a másik. A negyedik, az ötödik. Benn a kastély udvarában csattan, durrog a fegyver. egy vad tekintetű fiatalember szaladgál fel-alá: -Megölök mindenkit! Agyonlövök mindenkit…
Riadtan bújik menedékbe, aki ott van. A fiatalember őrjöng. Egy lövés a levegőbe a suhanó fecskére. Egy a ház ablakai köré. Bele a nagy mezőbe… -Megölök mindenkit!!!
Az egyszerű munkás emberek alig suttogják: -A Béla ifiúr megint itthon van!…
Itthon van. Veszettül lövöldöz, szellemekkel csatázik az udvarban és a lecsukott ablak mögött reszketve, sírógörcsökben nézi egy szegény gyámoltalan gyerekember az öccsét. Nézi. Nem érti. Nem érti, miért lövöldöz ez a modern Don Quijote…
Száguldó négyesfogaton az országúton az országúton. Pattog az ostor. Habzik a lovak szája. Prüszkölnek a paripák. Kund Béla hajt. Rossz az út. Mindegy. Szembe jő egy terhes szekér? Mindegy. Észbontó, őrölt száguldás. A kocsis ott hátul összeszorítja a fogát. Elmondja a szentek névsorát, veti a kereszteket, és arra gondol, hogy kire hagyja a dohányzacskóját, ha kitöri a nyakát… Semmi. Kund Bélának jókedve van… Jókedve van. Be a városba. Betörik néhány ablak. Pohárroncsok hevernek a földön szanaszét. Semmi. Jókedve van…
Czobor Antal hadbírószázados a gondnok. Erős kézzel fogja, tartja a recsegő, ropogó hitbizományt. Erélyes. Jógazda. Mintha a magáé volna. Nem tehet róla, amikor hallja, hogy Kund Bélát véresre bokszolják Pesten. Nem is haragszik, amikor Béla autón jön haza Pestről. Kifizeti a sofőr számláját.
Kund Béla a sofőrrel újra bemegy Kaposvárra. Az útiköltséget együtt mulatják el… Azután újra egy botrány. Még egy. Az utolsó, amikor Vágó Gézának kellett rendet csinálni, hogy Kund Béla szanatóriumba kerülhessen.
Mi ez? Ki ez? Mi lesz belőle? Don Quijote ez a Kund Béla? Vagy csak egy egyszerű fiatalember? Bolond? Oiigareha, vagy duhaj kocsmai verekedő? Egy darab középkor 1921-ben, -jókai regények fantasztikus hőse? Nem tudom… Ő sem tudja…
(Nagy István)