“Nem hiszek a szememnek!”- Természetfotós hétvége 2016.február 26-28. és március 4-6.

Amikor megérezzük a kora tavaszi föld illatát, egyszerűen fel kell keresnünk kedvenc virágos erdeinket, kakasmandikós élőhelyeinket. A héten ki is mentünk, hogy gyönyörködhessünk az ébredező természetben. Amikor odaértünk, nem hittünk a szemünknek: természet szőtte virágszőnyeg fogadott bennünket. Már rózsaszín szirmait bontogatja a kakasmandikó, kéken virít a májvirág, csillagvirág és békésen bókol a tőzike a tavaszi erdőben.  

Az időjárás nem túl kegyes hozzánk, mert ilyen enyhe napok alatt hamar elvirágzanak. Így, ha az elkövetkező két hétvége lehetőségét nem használjuk ki fotózásra, akkor már csak jövőre örökíthetjük meg őket.

A kora tavaszi szépségek mellett jó eséllyel lencsevégre kaphatjátok a meleg első sugaraira nászpompába öltöző: mocsári békát (kék béka) is. Már megjelentek a petecsomók mellett kék színben tündöklő egyedek.

Kék béka

Szeretettel várunk Benneteket az elkövetkező 2 hétvégén: 

2016. február 27-28. és 2016. március 4-6. között

A péntektől vasárnap délig tartó természetfotós hétvégét létszámtól függően tartjuk meg. Min. 5 fő jelentkezését várjuk.

Helyszín: Kund-kastély (egyesületünk központja)
                8708 Somogyfajsz, Kossuth u. 62.

Az alábbi e-mail címen és telefonszámon várjuk érdeklődésedet a  természetfotós hétvégével kapcsolatban: 

madarparadicsom@stvsz.com vagy a 06 70 619-6312 telefonszámon

További információt természetfotózási lehetőségeinkről Természetfotózás oldalunkon találsz.

Szép fényeket!

Tömösváry Tibor
a természetfotós hétvégék házigazdája