Fehér és fekete gólya-védelmi program

Fekete gólya táplálkozik
Egész éven át tartunk halban gazdag sekély vizeket a táplálkozni érkező fekete gólyáknak

Albert Klinkenbergh-gel, a Brabants Landscap egykori elnökével – aki maga is rajongásig szerette a Boronkai tavakat – egy augusztusi hidegfront után kirándulást tettünk tavainkhoz. Az erdővel övezett tavak fölött több mint száz fekete gólya keringett, ami minket is meglepett, akik nap mint nap ott járunk. A következő napon a petesmalmi nádkunyhónkból kitekintve láttuk a fekete és fehér gólyák vegyes, táplálkozó csapatát a tómederben.

Fekete gólyapár
A gólyapár ragaszkodik fészkéhez, amelyhez 10-15 évig is visszajár

A fekete gólya a telet Afrikában tölti. Gyűrűzési eredményeink alapján feltételezhető, hogy egyes fészekaljak még a telelőhelyeken is együtt maradnak. Augusztus közepe és szeptember eleje közt hagyják el a revirt. A fiatal madarak együtt, de szüleiktől különváltan indulnak útjukra valamivel korábban. A visszatérő gólyák általában három éves korukban válnak ivaréretté. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a Somogyban kikelt fiókák a születési helyük közelében választanak fészkelőhelyet. A ’80-as években még gyakori eset volt, hogy a visszatérő gólyák az agresszív erdőművelési módok következtében, csak tarvágást találtak egykori fészkük helyén. Ez ellen  a gyakran elsiratott gólyarevirek látványa arra késztetett minket, hogy a megmaradt őshonos állományokat,  például a láperdőket, öreg tölgyeseket fokozott természetvédelmi elhivatottsággal kezeljük.

Éger láp
A fekete gólya egyik legfontosabb táplálkozóhelye az éger láp.

Védelmi  programunk keretében a fészkelőhelyeket, százados tölgyeket, a fekete gólya táplálkozási területeit képező láperdőket vásároljuk meg, illetve korábban lecsapolt lápos területeket állítunk újra vissza.

Műfészek elhelyezése

A rendszeres ellenőrzések eredményei alapján műfészkeket helyezünk ki a fészekrakásra alkalmas fákra, amelyekben gólyáink szívesen költenek.

Májusban elkezdődik a lakott fészkek megfigyelése. A fészekben lapuló madár gallyak közül elővillanó kárminpiros csőre és szemgyűrűje egyértelmű jelzése a sikere költés kezdetének. A fészekaljra számos veszély leselkedik. Több alkalommal előfordul, hogy csak a magányosan álldogáló öreg gólyát látjuk a fészken, ami a vadmacska, nyest, nyuszt fészekdúlásának következménye. A hosszan tartó hideg, viharos időjárás is okozhat eredménytelen költést. Az esőtől átnedvesedő fészekbélés a tojások, vagy a néhány napos fiókák kihűléséhez vezethet.

Napjainkban már csak harminckilenc pár fekete gólya fészkel Somogyban, s ez a ma-gyarországi populáció egyharmada! Franz Beer német barátunk – aki diákjai számára évek óta szervezett a „Somogy“ vendégeként terepgyakorlatokat – egy lichtensteini alapítványra hívta fel a figyelmünket.

Reto Zingg a Ciconia Stiftung Marokkótól Litvániáig  ívelő  nemzetközi  gólyavédelmi program projektvezetője  Magyarországra is kiterjesztette e programot. Ennek része a Ciconia Südungarn, a Belső-somogyi Fehér és Fekete gólya Védelmi Program.

A Marcali Gyermekotthon lakói is részt vettek a programban
Az oktatási program keretében “hógólya” is készült

A program legfontosabb elemei a fehér és fekete gólyákat érintő élőhely- és fajvédelem, a minden korosztályra kiterjedő ismeretterjesztés, szemléletformálás, az oktatást kiegészítő tevékenységek, közösségi rendezvények és események szervezése. A fehér gólyát a kultúrtáj, a fekete gólyát a természeti környezet jelképeként állítja elénk.