Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy belső-somogyi tanyavilág

Gazdag tanyavilág bújt meg még pár évtizedekkel ezelőtt a belső-somogyi erdők és fás legelők között. Az út mentén egy-egy árván maradt gémeskút, tavasszal sárgán virító nárciszok, mohával benőtt téglafal és sövényfonott kerítésmaradványok árulkodnak arról, hogy itt bizony emberek éltek. Az öreg gyümölcsfák, gesztenye és körte is az egykori gazdálkodás nyomait, és a halmok a fák között mind egy-egy hajdani ház nyomát őrzik.

Forrás: kakpuszta.hu/galeria

Egy évtizeddel ezelőtt Kakpusztán át vezető utunk során még láthattunk lakott öreg házat és gondozott veteményest. Lakóik hűek maradtak földjükhöz, szülőhelyükhöz.

Jól emlékszem arra a kakpusztai nénire, Tera mamára, aki semmi pénzért nem hagyta ott kertjét, az erdőt, a madarak énekét…Mikor háza állaga már nem tette lehetővé, hogy benne éljen, a telet dunyhákkal letakart fóliasátorban húzta ki. Sugárzó arccal mesélte annak idején a hírt, hogy egy gyakran arra túrázó ismerősétől lakókocsit kapott ajándékba, és így a következő telet már abban töltheti. 2006-ban döbbenten olvastuk a hírt a kedves néni tragikus történetéről. Rejtélyes eltűnése után rendőrök találtak rá az erdőben, de már nem sikerült megmenteni az életét. Ő volt Kakpuszta utolsó lakosa. Azokra, akik ebben a különös világban élték le életüket, ma már csak a temető mohos kőkeresztjei emlékeztetnek.

Fotó: Sárba Katalin

Korábban 600 lelkes erdei település fejlett falunak számított, nagyrészt önellátó volt;  boltja, csendőrsége, iskolája, temploma, sőt malma is volt. Az 1940-50-es évek fejlesztési programjából kimarad, és ezzel sajnos sorsa is eldőlt. Kakpusztára így nem vezették be az áramot, aszfaltos utat sem építettek és termelőszövetkezetet sem alapítottak. Idővel a jobb életfeltételek és jövő reményében lakói átköltöztek a környező településekre vagy a nagyobb városokba vitte útjuk.

Fotó: Sárba Katalin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.