Somogyfajszi mesék – A tavaszi szünet

Cigányrécék
Cigányrécék Fotó: Laki Zoltán

Amikor a természet ismét felébred; a madarak kiigazítják télen megrozzant fészküket, a tavak vizében megbújva ülik nászukat az erre az alkalomra kék színben pompázó mocsári békák (nagy szerencséje van annak, akinek sikerül megpillantania ezeket az óvatos állatokat!), megérkeznek a szalonkák, barázdabillegetők, párba állnak a cigányrécék, és minden hang és illat azt üzeni:  „Tavasz van!” A Nap sugarának melege ismét felébresztette a növényeket, erővel tölti el az állatokat, és még a patak is másképp csörgedezik. Ránk emberekre is ösztönzőleg hat ennyi „élet”. A természetet kedvelő családok is gyakran útnak indulnak a tavasz beköszöntével.

Ezt tervezték Péter szülei is a tavaszi szünetre, azonban a 11 éves kisfiúnak nem volt kedve kimozdulni szobájából. Úgy tűnt, hogy egy négyökrös szekér sem tudná kimozdítani a számítógép elől. Minden szabadidejében legszívesebben játszott volna, hogy egy újabb rekordot döntsön meg az épp soron lévő videójátékban, de mese nem volt, mennie kellett. A biztonság kedvéért azonban táskájába  csúsztatta a tavaszi szünetre feladott kötelező olvasmányt is. Azzal a jelszóval, hogy még az is érdekesebb lesz, mint ami a somogyfajszi természetvédelmi központban várja.

Tardos
Tardos Fotó: Hadnagy Tünde

Másfél óra múlva autójuk bekanyarodott szálláshelyük, a Kund-kastély elé. Péter mogorva arccal szállt ki az autóból, de rögtön megenyhült, amikor ott termett mellette Tardos, a kastély barátságos vizslája, hogy körülszaglássza az új jövevényt. A természetvédelmi központ munkatársai már várták a családot, és miután elfoglalták szálláshelyüket és kicsit megpihentek, indultak is, hogy körülnézzenek a környéken. Péter már a fogadóteremben is csodálkozva vizsgálta a büszkén álló réti sast, igaz ez egy múzeumi példány volt, de közelről megfigyelhette a kisfiú a hatalmas madár éles karmait és erős csőrét. Tibor bácsi, a természetvédelmi egyesület vezetője mesélte, hogy bizony 25-30 évvel ezelőtt már alig volt néhány pár belőle, amikor elkezdték védeni élőhelyüket. Munkájuknak köszönhetően mára már szép állománnyal büszkélkedhetnek.

"Sárkányfa" Fotó: Nemes István
“Sárkányfa” Fotó: Nemes István

Péterék kíváncsian indultak ki a somogyfajszi rétre, a Pásztorparkba.  Útközben legelő lovak mellett haladtak el, majd egy öreg, elszáradt tölgyfa mellett álltak meg csodálkozva, amelyet „Sárkányfának” is neveznek az itteniek, mert úgy néz ki, mint egy öreg sárkány. A „holtfa” kérge azonban életet rejt: rovarok, férgek találnak itt élőhelyet. A száraz fa odvaiban madarak és kisebb gerincesek lelnek menedéket.

Fotó: Lancz Zsófia
Szürke marha gulya Fotó: Lancz Zsófia

Már nyoma sem volt a morcosságnak Péter arcán. Egyre lelkesebb és vidámabb lett. Már nem bánta, hogy a tavaszi szünetet Somogyban, a természetvédőknél töltik. A rétre érve szürke marha gulya delelt. A pásztorral is váltottak néhány szót, aki elmondta, hogy a rét egy részére most nem viszi legelni az állatokat, majd csak akkor, ha elvirágzott a fekete kökörcsin. Péter már alig várta, hogy meglássa ezt a ritka növényt, amire ilyen nagyon kell vigyázni. Tényleg szépek, gondolta magában, amikor megpillantotta a szélben bókolva lengedező sötétlila, majdnem fekete színű virágokat. Közben megtudhatta, hogy korábban csak néhány tövet lehetett itt találni, mert a legeltetés hiánya miatt elgyomosodott a rét, és visszaszorult ez a fokozottan védett növény. A természetvédők visszahozták a legelő állatokat; szürke marha gulya tartja most karban a rétet. A gyomoknak esélyük sincsen.

Fekete kökörcsin
Fekete kökörcsin

A rét túloldalán rackanyáj legelt. Péternek nagyon tetszett a sokszorosan csavart szarvuk, de legnagyobb élmény a pár napos kis rackabárányok voltak. Az egyik meg is engedte a kisfiúnak, hogy megsimogassa puha  gyapjas fejét. 

Rackabárány Fotó: Kovács Hajnalka

Aztán továbbhaladva az úton eljutottak a madármegfigyelő kunyhóhoz. Csodálkozott Péter, vajon miért van üvegablak rajta? Vezetőjük elmondta, hogy ez egy speciális üveg. A kunyhóból kilátni, azonban a madarak nem látnak be rajta, de rögtön el is hallgattak mindannyian. Épp egy türkizkék színű kismadár, a jégmadár telepedett le a vízparton kiálló száraz ág legvégére, hogy onnan lesse a víz felszíne alatti életet. Péter lélegzetét visszafojtva figyelte a madarat, amint az hirtelen lecsapott a vízbe, és pillanatokon belül éles csőrében egy kishallal jelent meg ismét az ágon. Ornitológus vezetőjük elmesélte, hogy mindig gyönyörködik tollazatának színében, amelynek komoly funkciója van: a megtévesztést és a védekezést is szolgálja egyben. A jégmadár hasa vörösesbarna színű, olyan, mint egy száraz falevél, így az alatta úszó halak nem fognak gyanút, ha közelít. Ugyanakkor hátának tollazata pedig olyan kék, mint a csillogó víztükör, amelynek köszönhetően a ragadozó madarak figyelmét elkerüli.

Jégmadár Fotó: Horváth Erzsébet
Jégmadár Fotó: Horváth Erzsébet

Péter elgondolkodva kérdezte:  „Lehetséges, hogy a természetben mindennek oka és rendeltetése van? És akkor a jégmadár mitől jégmadár?” Természetvédő vezetőjük elmondta, hogy bizony ezt csak találgatni lehet, de valószínűleg az az oka, hogy ez a kismadár a legnagyobb hidegek idején is zsákmánya után vágódik a tó vagy patak jeges vizébe.

Miközben kedélyesen beszélgetett a kis csapat, hirtelen egy hatalmas ragadozó madár, a rétisas csapott le a vízbe, és szállt tovább karmaiban egy nagyobb hallal.

Péter közben arra gondolt, milyen jó lenne, ha Marci barátja is itt lenne vele, és mindezt ő is láthatná…Na, de sebaj, majd legközelebb megkéri anyáékat, hogy hozzák el őt is magukkal.
Írta: Varga Adrienn

Rétisas zsákmányával Fotó: Födő Szilárd
Rétisas zsákmányával Fotó: Födő Szilárd

 

vidrapark_1%_2

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.